Őröljön a Hajómalom az élő Dunán

A Bajai Hajómalom Egyesület 2020. évre a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Civil szervezetek működésének biztosítására kiírt pályázaton 300.000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert.

Az egyesület a kulturális örökség megőrzése érdekében végzi tevékenységét. Kiemelt célcsoportunk az általános iskolások. 2020-ban csoportok fogadásával és egyéni látogatók kalauzolásával járult hozzá egyesületünk a dunai hagyományok ápolásához. A járványügyi vészhelyzet miatt csak júniustól október végéig fogadhattunk látogatókat. A skanzen átlagosan heti 5 napot, a hajómalom pedig igény szerint tartott nyitva. Ezen túlmenően előre egyeztetett időpontban 23 csoportot fogadtunk. Népszerűek voltak az Erzsébet táboros programok: 17 csoport nézte meg kiállításainkat és vettek részt kézműves foglalkozásokon. Mind a halászok, mind a molnárok kreativitását, gondolkodásmódját, természet szeretetét példaként állítjuk a gyerekek elé. A régmúlt mesterségein keresztül a gyerekek megismerik a fizikai törvényszerűségeket, környezetbarát szemléletet sajátítanak el.  A kézműves foglalkozások keretében csak természetes anyagokat használunk. Az elkészült alkotásokhoz a papírtól a vesszőig, száraz virágok, szalma, a Duna parton gyűjtött kagylók, gyékény, termények, magok és a liszt-só alapú gyurma, mind mind felhasználásra került.

Az egyesület fő célja az élő Dunán megtekinthető működő hajómalom létrehozása. A Hajómalom Dunán való elhelyezése a NFM Hajózási Hatósági Főosztályának engedélyével 2020. szeptemberben megtörtént. Így megfelelő vízmélység esetén a folyó sodrása hajtja a malomkereket, ami az országban és a Duna mentén Európában egyedi látványosság.

A pályázatból finanszíroztuk a hajómalom kikötő partszakasz bérleti díját, és a szállítását a téli kikötőbe. Ez, és a biztosítási díj kifizetése jelentősen hozzájárult a Hajómalom projektünk megvalósításához.

Egyesületünknek nincsenek alkalmazottai, a skanzen és a hajómalom működtetését, karbantartását, a rendezvények szervezését a tagok és önkénteseink végzik. Az önkéntesek (26 fő) 1.107 órát segítették tevékenységünket. A tagok által ellenszolgáltatás nélkül végzett munka mértéke ezt is meghaladja.